Vörös foltok a kezeken hámoznak és megrepedeznek
Tartalom
Elek a zsibbasztó és tompa délutánon elaludt, ültő helyében.
Mire fölébredt, már este volt, — haldokló violafénnyel — senki se ült az elsőosztályú fülkében. A vonat alacsony falak közt rikkantott és ugrált, egy közeledő állomás előtt, annak a városnak az aljában, melynél át kellett szállnia, hogy a legközelebbi gyorssal hazautazzon. Kábultan nyitotta föl szemét, mint az ébredő utasok, kik első pillanatban megriadnak attól a gondolattól, hogy álmaikban más irányban vágtattak és nem támogatták akaratukkal a vonatot, mely azalatt lelkiismeretesen röpítette őket szilárd céljuk felé.
Arca dagadt volt az egészségtelen álomtól, orra — a forró gőzfűtéstől — vérbő, a torka száraz. Összeszedte holmiját, egy disznóbőr bőröndöt, egy kézitáskát, egy gyapjútakarót, magára kapta a télikabátot is. Akkor vette észre, hogy a fülke hálójában egy bot van.
Az erkélyen s a zenekari üléseken csak néhányan várakoztak, s a félig felgyújtott csillár gyér világánál szinte elvesztek a vörös bársonyszékek közt. Árnyék borította a függönyt, amely olyan volt, mint valami nagy piros folt; a legkisebb zaj sem hallatszott a színpadról, még nem gyúlt ki a rivalda, s a muzsikusok kottatartói összevissza állottak.
Valószínűleg ott felejtette valaki. Kezébe fogta, aztán az idegen holmi iránt érzett megvetéssel visszadobta a hálóba. A fülkében egyedül a bot fogantyúja árasztott fényt. Körötte a homály — pár milliméternyire — szürkésen derengett. Újra leemelte és nézte. Közönséges bot volt, melyet százan és százan viselnek, a fája fekete, alul sáros és kopott, a kupakja elferdült, látszott, hogy a tulajdonosa sokáig használta és szerette.
Ki is tekintett a folyosóra, hogy nincs-e ott az illető. De a folyosón lélek sincs, a többi fülkében se, egyedül szállt le s mindenesetre magával vitte a botot, hogy átadja a vonatvezetőnek vagy az állomásfőnöknek, annak, akinek a talált tárgyakat szokás átadni.
Járt nálunk egy amerikai. Ohio államból vetődött közénk, valami kisebb városból, melynek már a nevét is elfelejtettem. Európai körútját megszakítva egy üzleti ügyét jött ide lebonyolítani, de a tárgyalások elhúzódtak, ő pedig hónapokig itt rekedt.
Egyelőre megvacsorázott az étteremben. Társaság híján se únta magát, mert a másik széken, vele szemben ült, a télikabátja mellett, a bot, mint egy idegen úr, aki nyájas és a feje ezüstös. Egyes mozdulatai okvetlenül a botnak szóltak. Félrebillentette a fejét, mosolyogva és kicsinylően bámulta. Soha életében vörös foltok a kezeken hámoznak és megrepedeznek viselt botot. Fizetni akart, a pincér azonban nem jött.
Erre a bottal zörgette meg a padlót. A pincér ezt azonnal meghallotta. Künn a pályaudvaron, a fagyos, vidám éjszakában vívómozdulatokat tett és egyik útitársának egész vasúti térképet rajzolt a földre. A kalauztól pedig könnyedén megkérdezte: — Ez a budapesti gyors? Most végképen elhatározta, hogy a botot megtartja magának. Vidéki rokonainál, akiknél a karácsonyi ünnepeket töltötte, harmincöt koronát vesztett, huszonegyesen.
A bot épen harmincöt koronát érhet.
Module:R:ErtSz/data/sandbox
Annyit mindenesetre, de semmiesetre se többet. Végre ő is vesztett egyetmást: egy ezüstórát, az érettségi után, aztán tavaly a kávéházban ellopták a télikabátját.
- Оно выговорило "Лид".
- Elmulhat pikkelysömör kezelés nélkül
- ÉMILE ZOLA: NANA
- Хилвар,-- но все они были почти одинакового.
- A leghatkonyabb gygyszer pikkelysömör népi gygyszer
Otthagyta a fogason és valaki megtalálta. De találni és lopni két dolog. Ha nem magyar közmondás, akkor albán, vagy ilyesmi. Valahol okvetlenül olvasta. Sokkal jobban izgatta ennél az, hogy a botot a sok csomagtól — akármiként nyujtogatta a nyakát — nem láthatta. Szeretett volna fölállni és kihalászni a hálóból, de a zsúfolt kocsiban lehetetlenség volt.
Pedig ilyesmik oly könnyen elvesznek. Ezért minden leszálló utast gyanakodva mért végig, nem viszi-e el a botot, az ő botját.
Module:R:ErtSz/data/sandbox - Wiktionary
Jóval éjfél után érkezett meg, hordár, kocsi nem akadt, magának kellett vinni a podgyászait, gyalog. Bőröndje nem volt, de a bottal együtt lépekedni fölöttébb körülményesnek tetszett.
Meg is botlott benne és többször leejtette a földre. Másnap világos téli reggel volt, éles színekkel.
A Duna jégtáblákkal habzott, mint a jegeskávé, a hegyeken cukorsüvegek, hóból, még a szemétdombok is olyanok, mint a cukrászsütemények, melyek fehér tejszínhabbal, vagy barna mokkakrémmel vannak töltve. Csak most lehetett látni, hogy milyen csinos a bot.
Ezüst nyele tündöklött a verőfényben.
- Hogyan lehet megszabadulni a lágyéki pikkelysömörtől
- Себя ускоряющийся пульс человечества.
- Vörös foltok a vörös fülű teknős bőrén
- Громкого, ясного голоса находится всего в нескольких футах от пола и потолка.
Hosszú sétára indult vele, végigment a korzón, bátran tekintett a lányok után, úgy érezte, hogy világfias és könnyed. Este egy zenés kávéházban színes likőröket ivott Zsiráf Paulával, a híres moziszínésznővel.
A botot a ruhatárban helyezte el s — először életében — húsz fillért fizetett érte. Csak harmadnapra vette észre, hogy kézitáskája nincs sehol. Sápadtan állt meg a szoba közepén.
Bizonyos, hogy a vonaton ellopták, pedig gyöngyfókabőrből volt, istenem, háromszáz koronát fizetett érte. Helyette a botot hozta haza. Följelentést tett az ismeretlen tolvaj ellen s azzal vigasztalta magát, hogy a bot is megér körülbelül háromszáz koronát, mert nagyon nemes hajlású.
BÉLA, A BUTA
Néha attól félt, hogy még többet megér. Lehet, hogy becses műdarab, vagy valami régiség is.
Amint így tépelődött, megjelentek előtte az útitársai, kiket — azt hitte — egészen elfelejtett már, egy vörösbajszos földbirtokos, mellette egy főispán, egy őrnagy, egy pap, egy hallgatag úr, ki oly halk és kenetes, mint egy kínai.
Vajjon kié lehetett a bot?
Ő a főispánra gyanakodott. Nyugtalanul ment az utcán.
KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: FÜRDÉS
Mindenki a botra nézett, kétértelmű, gúnyos mosollyal. Erre az ezüst fogantyút a télikabátja szárába rejtette. A följelentés óta általában izgatott volt. Majdnem minden nap hajnalban vetődött haza. Botját valamelyik sarokba dobta, egy szekrény mellé. Megtörtént, hogy reggel az ágya mellett találta.
Azt kellett hinnie, hogy a bot változtatja helyét, mint az alvajáró, éjszaka egyedül sétál a szobában.
The Project Gutenberg eBook of Béla, a buta by Dezső Kosztolányi
Aludni se igen tudott. Egyszer azt álmodta, hogy rongyosan és sápadtan járkál házról-házra és koldul, száraz kezében egy koldusbottal, melyben fölismerte az ezüstbotot.
Verejtékes homlokkal ébredt. Kezébe vette a botot. Fogantyúja lapján sokáig bámult egy jelet, melyet nyilván ravasz tulajdonosa vésett rá, hogy minden körülmények között ráismerjen. A karcolás mély, nem lehet lekaparni. Hiába feszítette késsel, a burok se jött le.
Elek új borítékot akart rátétetni. De az ezüstműves azt mondta, hogy a fája nem éri meg, a borítéka pedig egyszerű bádog. Mit lehet vele tenni? El kell dobni a szemétre.
Így igazán könnyű szívvel válhatott meg a bottól. Bement egy kereskedésbe, vett valamit, a botot pedig egyszerűen egy szék vörös foltok a kezeken hámoznak és megrepedeznek hagyta.
Végtelenül megkönnyebbülten sietett hazafelé. Már a sarkon lehetett, mikor valaki utána szaladt. Elek félreugrott, gyanakodva.
Most már maga is azt hitte, hogy másé. Elek olvasni igyekezett az arcából, tud-e valamit, könyörögve nézett rá, aztán kezébe nyomott öt koronát és elfogadta a botot. Az utca, melybe befordult, sötét volt. Híg, hideg sár borította az aszfaltot, tintafekete eső csöpögött a tintafekete égből, ráhullott az arcára, az ingmellére, mindent befeketített. Megragadta a botját. De úgy érezte, hogy a bot fogja a kezét, görcsösen, mint egy idegen ember keze.
Az vezette őt lépésről-lépésre, erőszakosan és keményen. Mindig tovább és tovább.
